Chippendale és egy csipet angol bútor
Anglia bútorművessége a reneszánsztól kezdve a bútorformák történetének igen érdekes és tanulságos "külön fejezete".
Anglia bútorművészete hosszú időn át európai, főleg holland befolyás alatt fejlődött. A reneszánsz stílus itt is sokáig küzdött a gótika maradványaival, de viszont még a 17. század vége felé is tartotta uralmát. VIII. Henrik korában (1520-1550) az érett Tudor-stílust láthatjuk, de egyre feltűnőbben változnak át a részletformák francia és még inkább holland befolyás alatt. Az első tiszta angol reneszánsz stílus az Erzsébet korabeli (Elizabethan, 1558-1603). E kor legszebb asztalosmunkáját nem annyira bútorok, mint inkább az angol főúri kastélyok jellegzetes, finom művű faburkolatai mutatják. A bútorok még igen nehézkes, tölgyfából, faragással készültek. Az angol feudális birtokok kastélyaiban található e korból a legtöbb bútor és belső kiképzés. A 16. század vége felé az angol reneszánsz második szakaszában a Jakab-stílusban (Jacobean, 1603-1688) fejlődik át. Erős olasz hatások érvényesülnek az angol bútorformákon, majd később francia és holland mesterek tevékenykednek az angol udvarnál. A tölgyfa mellett most már diófából és egyes egzotikus fanemekből az olasz, de főleg a velencei könnyedebb minták szerint is alakítanak bútorokat. A Jakab-kori angol polgári bútorművészet adta a legrégibb angol-amerikai gyarmati vagy koloniális stílus alapjait. Ezeket a mintákat vitték magukkal az 1630 körül Angliából kivándorolt puritánok.
Körülbelül 1660 jelzi a barokk stílus kezdetét, a Jakab-korabeli (Jacobean) kissé még nyers tölgyfabútorokat (oak period) holland hatásra könnyebb diófa bútorok váltják fel. Az angol barokk időszakot ezért szokás diófa korszaknak is (the age of walnut) nevezni. A késői reneszánsznak már a barokkba erősen áthajló utolsó szakasza Angliában a William II. and Mary (1689-1702) stílus. Ez a rövid 13 év ugyan nem önálló stíluskorszak, bár az angolok általában annak kezelik, hanem lényegében egyik rövid korai barokk periódusnak számítható. Ebben az időszakban alakítják ki a teljesen párnázott ülőbútort, a fotelt (angolul: grandfather chair), amelynek formája változatlanul még ma is érvényes. E kor vezető tervezőművésze, az angol barokk megteremtője Sir Christopher Wren (1632-1723), az angolok egyik legnagyobb építésze. Az angol barokk formaalakítás a Queen Anne stílus nevével jelölt rövid szakaszban (1702-1714) éri el legtökéletesebb fokát. E korszak bútorait egyszerűség, lágyság, tiszta, világos formafelépítés jellemzi. Három sajátos kiképzési eszköz alkalmazása figyelhető meg: ornamentális berakás, kínai mintájú fekete és piros lakktechnika, és kb. 1700-tól, ugyancsak a kínai hatásokkal összefüggésben, az ívelt lábak (cabriol) első, igen mérsékelt vonalú alkalmazása. A széktámlák kivágott pajzs formáját gazdagon variálták, a díszítőmotívumok között elsősorban kedvelt az S, C és a kagyló forma. A fiókos komód (chest of drawers) és a fiókos szekrény (double chest of drawers) a kor bútorai között jelentős helyet foglalt el. Új forma a tükrös toalettasztal. A 18. század második évtizedének időszakában egyrészt a Queen Anne formák fejlődnek tovább, másrészt francia hatások mutatkoznak, és megjelennek a kínai bambuszbútor egyes motívumai is (Chamber irányzat). A mai polgári bútor alapformái ebben az időben alakulnak ki.
Az angol bútorművészet követi a francia luxusbútorok ízlését, tehát szintén reagál a régence átmeneti formáira. Az angol díszbútorok tervezői a kor jeles építészei: Wren, Vanburgh és maga Kent is tervez bútorokat. A bútor fejlődése azonban, a kiváló angol asztalosmesterek segítségével, inkább a polgári bútor vonalán halad tovább. Kabinet- és porcelánszekrények, komódok, asztalok és székek viselik a Chippendale-t megelőző korszak jellemző stílusjegyeit, amelyek között elsősorban is a bútorlábak érdemelnek figyelmet. Ezeket finoman ívelő vonalban készítik, többnyire sima szárral, fölül földuzzasztott fejjel, lent pataszerű végződéssel. A finom, elegáns körvonalak, a teher rugalmas hordásának kifejezése e lábformákat az angol bútorművesség legtökéletesebb alkotásaivá teszik. Az 1735 körül fellépő Chippendale működése során érlelődik ki a sajátos angol rokokó. Az angol bútor e korszakában (1710-1735) is nagy divatja volt a kínai lakktechnikának, amellyel nemcsak bútorokat, hanem falburkolatokat is állítottak elő.
Angliában a rokokó bútorstílust a bútortörténet egyik legnagyobb alakja, Thomas Chippendale (1718-1779) képviseli. Az angol rokokó elhatárolódik a kontinensbelitől, és főleg Chippendale működése nyomja rá a bélyegét. Eredetileg fafaragó volt, érdeklődése 1735 körül fordult a bútoripar felé, és hamarosan a kor vezető asztalosmestere és tervezője lett. Működésének kb. 40 éve szinte pontosan a 18. század közepére esik (1740-1780). Munkásságában francia rokokó formák, Anna és I. György korabeli formaelemek vegyülnek kelet-ázsiai (kínai) hatásokkal és gótikus motívumokkal. Chippendale 1754-ben igen nevezetessé vált bútor-mintakönyvet adott ki "The Gentlemans and Cabinetmakers Director" címen, amely széles befolyást gyakorolt a kor egész lakásberendezésére, nemcsak Angliában, de a kontinensen, sőt az angol-amerikai koloniális területen is. Tevékenységének legjellegzetesebb terméke a végtelenül sok változatban készített ülőbútor volt. Legkorábbi székei az 1735 körüli időből valók, és ezeken a felfelé erősödő íves és karmos lábak (Cabriol-legs) jellemzik az átmeneti idő formáit, az áttört támlákon már érezhető a francia rocaille hatása. A mai értelemben vett szék ekkor érkezett el szinte végérvényes megfogalmazsához. Ülésfelülete trapéz alakú, a lábak egyenesek vagy enyhén íveltek és faragottak, a támlák pedig a kínai bambuszrácstól kezdve, a formaváltozatok egész sorát mutatják. Készített nagy üvegezett könyvszekrényeket is. A többi bútorzat közül mégis az íróasztal-megoldások gazdag változatai és a közkedvelt magas állóóra (grandfather clocks vagy long case clocks) emelkednek ki, amelyek az angol lakás otthonosságának nélkülözhetetlen elemei. Chippendale szerepe a régi bútorművészetben rendkívül jelentős. Egy sor bútornak új, korszerű formát adott, új típusokat teremtett, amelyek közül nem egynek formája szinte végső és napjainkig érvényes megoldású. Hatása magával ragadta a kor embereit, és elősegítette az egységesedő polgári lakberendezés elemeinek formai tisztulását. Sokat tett a bútor felszabadítása érdekében is az architektúra több évszázados nyomása alól, bár műveibe a bútorformától idegen, sokszor üres halmozással, sok formalisztikus, divatos elemet kevert, és különösen tervrajzaiban nem kevéssé szertelen és bizarrságra törekvő. Éppen ezért műve egészében egyenetlen. Későbbi művei a jelentkező klasszicizmus hatására nagymértékben leegyszerűsödnek, inkább egyenes vonalúakká válnak, a lábak vékonyodás nélkül négyszögletesek, kínai rácsmintával szertelenül díszítve.
Angliában a klasszicista stílus úttörője 1770 körül Robert Adam belsőépítész tervező volt. Chippendale-hez hasonlóan, de későbben (1776) Adam is mintakönyvet adott ki az "antik groteszk stílus" népszerűsítésére, amelynek faldekoráció- és bútortervei kiszorították Chippendale rokokóját az angol bútorművészetből. A klasszicizmus egyenesvonalúsága Adam terveiben következetesebben jelentkezik, mint az olasz és francia építészekében, akik hatással voltak rá. Az Adam-irányzat új bútorelemeket hoz, és más eszközökkel készíti a bútorokat, mint eddig: világos fanemeket és színesen festett vagy berakott díszítéseket használ. Különösen gazdagon képezik ki a belsőkben a kandalló- és tükörfalakat. Az Adam-bútorok az angol főúri osztály és a gazdag kereskedőréteg előkelő kastélyberendezéseiben jelentkeznek. Adam mestere volt a tiszta bútorkontúroknak, takarékos profilozás, lapos plasztikájú faragás jellemzik bútorait. A lábformák egyenesek és lefelé hegyesednek. A díszítés leggyakoribb elemei: groteszkek, faunok, puttók, kosfejek, griff, szfinx, urna, feszton, virágfüzér, mitológiai jelenetek, ovális rozetták. Gyakori motívum a függélyes pálmalevélsor és a kanelírozott párkány, amelyek a speciális angol jelleget juttatják kifejezésre. Robert Adam fivérével "the Adelphi" néven dekorációs céget alapított, amely egész lakásberendezések tervezését és készítését vállalta. Adam stílusában és tervei után több kiváló asztalosmester dolgozott, közöttük a legelsők Georg Hepplewhite és Thomas Sheraton. A Chippendale stílust kb. 1775 után követi a Hepplewhite stílus, majd ezt folytatja 1790-től a Sheraton stílus, amely a szigorú klasszicizmust képviseli. Az Adam korszak viszont általában az angol bútor kezdeti empire stílusának tekinthető.
Angliában is kifejlődik ugyanis a francia empire-hoz szorosan igazodó ízlésirányzat. A korábban említetteknek megfelelően már az Adam fivérek kezdeményezésében, de még inkább Sheraton és Shearer bútorterveiben érezhető bizonyos enyhe empire jelleg, amely több későbbi tervező munkássága során teljesedik ki. Az angol bútor azonban józan és reális marad mindvégig, és távolról sem lesz oly mértékben rabja a divatos klasszicista formalizmusnak, mint ahogyan ez a kontinens legtöbb országában bekövetkezett. Adam a legradikálisabb klasszicizáló tervező, de még az ő művei is finomabbak és enyhébb részletezésűek, különösen a német darabos, nyersen antikizáló formákhoz viszonyítva. Az empire ízlésnek hódoló másik angol bútorművész e korban Thomas Hope, aki 1807-ben adott ki mintalapgyűjteményt "Household Furniture" címen. Az ő tervei már erősen az empire formalizmus alá rendelődést mutatják, és ellentmondanak az angol bútor szerves fejlődési irányának. Az ún. angol empire a 18. század történelmi jelentőségű angol bútorművészete után nem számottevő.
(Szövegforrás: Kaesz Gyula Ismerjük meg a bútorstílusokat c. könyve)
